NÉVADONKRÓL

Pályakép

1911. február 4-én született a Somogy megyei Tabon földbirtokos és iparos családban.

Kaposvárott járt középiskolába, majd – miközben festeni is tanult – a Pécsi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait 1929-1934 között. 1934-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, földrajz, geológia és filozófia tárgykörben. 1931-1932 között a Grazi Egyetem hallgatója volt.

1937-ben csatlakozott a Márciusi Fronthoz és Finnországban tett tanulmányutat. 1939-1940 között tanított Munkácson 1940-1947 között pedig Kaposváron. 1948-ban a Római Magyar Intézet ösztöndíjasa volt. 1949-1971 között a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója volt, majd a Somogy megyei múzeumigazgatóság vezetője volt. 1957-től a Magyar PEN Club tagja és 1994-től alelnöke volt. Az 1960-as évek óta szinte minden évben szerepelt a Szép versek című válogatáskönyvekben, amely minden évben megjelent. 1971-ben nyugdíjba ment. 1976-tól a Somogy szerkesztőbizottságának tagja volt, majd főmunkatársuk lett. 1985-től a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke, 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 1994-2003 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságának tagja volt.

Költészete

Első verseit a dunántúli táj szelíd szépsége ihlette. Életöröm és harmónia alakította költői magatartását, Horatius tanácsát követte. Nyelve egyesítette a festői realizmust és a mitologikus költői távlatot.

Később költészetét keserűség, elégedetlenség színezte. Az ország szociális gondjai politikai indulatot ébresztettek benne, elutasította a konzervatív társadalmi berendezkedést és a háborút. A népi mozgalom eszméit fogadta el.

1945 utáni költészete harmonikus életmódjának állandóságát igazolta. Valóságos, egyszersmind álomszerű képekben festette le a természeti életet. (Angyali követ; Fakutyán, fényben), bizalommal szólt az emberiság sorsáról (Az emberekhez, 1955). Bensőséges költőiséggel idézte a dunántúli hagyományokat (Niklai elégia).

Az 1950-es években hallgatni kényszerült. Az emberekhez című (1955) válogatott verseskötetével tért vissza az irodalmi életbe. A köznapok világából merítette a humánus rendbe szervezett élet érzékletes képeit (Sziklából kihajló; Átsugárzik és ragyogva).

Görögországi utazása (1967) nyomán tagult világképe (Knósszosz romjain; Delphi felé). A történelem építő és romboló hatalmával találkozva az emeriség móltján és jövőjén elmélkedett (Még nagyobb; A Heszperidák kertjein innen). Regényeiben és elbeszéléseiben a dunántúli életet, a polgárság történelmi útját mutatta be. Többször találkozott Rippl-Rónai Józseffel, aki nagy hatást gyakorolt rá, ezt - többek között - az Egy kertre emlékezve (1971) című művében is megemlíti.


Previous page: ISKOLA TÖRTÉNET
Következő oldal: Közérdekű adatok